Egy ideje elkezdtünk külön női önvédelmet oktatni, mert azt tapasztaltuk, hogy bár sok lányban felmerül az igény, hogy olyan dolgot tanuljon, amivel képes lesz megvédeni magát, de a ninjutsu edzések túl keménynek bizonyult számukra, és így nagy volt a lemorzsolódás. Kezdetben úgy tekintettem rá, mint a hagyományos ninjutsu edzések előszobájára, kvázi egy nulladik évfolyamra, ahol lehetőség van felkészülni a „nagyok” edzésére.
Az alapkoncepció az volt, hogy mind testileg, mind lelkileg fejlesszük a tanulók kondícióját, egészen addig, amíg képessé válnak együtt edzeni a többiekkel. Aztán hónapról hónapra változott a megértésem és a hozzáállásom a női önvédelemmel kapcsolatban. Végül rá kellett ébrednem, hogy egészen más motivációval érkezik egy nő, és eltérő módszerekre van szükség az oktatás során ahhoz, hogy hatékonyan tudjon a későbbiekben fellépni éles szituációkban.
A sok év alatt számtalan női edzőpartnerrel gyakoroltam együtt és tapasztalatból tudom, hogy sokkal „kegyetlenebbek” tudnak lenni, mint a fiúk. Úgy gondoltam, hogy ez csak arra a pár lányra igaz, akik harcművészetet gyakorolnak és így egyfajta kiválasztottként tekintettem rájuk. Ezt a téves elképzelésemet a közelmúltban egy egyszerű lökdösődős gyakorlattal megcáfolták.
Az alapgondolat egyik edzőtársam, Kinga fejéből pattant ki, aki arra akart rávilágítani, hogy a nők hozzáállása a harchoz teljesen más, mint a férfiaké. Ők sohasem játszottak háborúsdit, soha nem verekedtek poénból, soha nem volt kedvenc akciófilmjük, aminek minden jelenetét százszor eljátszották. Ezért a nők vagy teljesen belevetik magukat a harcba, vagy egyáltalán nem. Ebben nem ismernek tréfát.
Korábban is rengeteg fontos dolgot tanultam Kingától, ő volt az első, aki megértette velem, hogy kár túl sok izomerőt használni egy technika során, mert az egy erősebb ellenféllel szemben hatástalan. Ez most egy újabb nagy felismerés volt számomra.
Köszönet neki ezért!
Ezért is nagyon örültem, amikor nem sokkal ez után felajánlotta, hogy csatlakozik hozzánk, és segít a női önvédelem oktatásban. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy a nők számára egy teljes és hatékony edzésanyagot állítsunk össze, ahhoz szükség van valakire, aki képes ezt a hölgyek számára is emészthetővé tenni, mert a nők ugyanúgy képesek elsajátítani a harchoz szükséges tudásanyagot és hozzáállást, mint a férfiak, csak más utat kell bejárniuk.
Nemrégiben történ egy másik dolog is, ami hatással volt arra, hogy miként vélekedjek a női önvédelemről. Ez egy beszélgetés volt, ahol az erőszak és az agresszió is szóba került. Beszélgetőtársam elmesélte, hogy egy időben rengeteg nő találta meg azzal a problémával, hogy erőszakos támadásnak esett áldozatul.
Amikor kielemezték a támadást, és az azt kiváltó okokat, szinte kivétel nélkül azt találta, hogy minden áldozat elutasította az erőszakot. Annyira irtóztak tőle, hogy tudomást sem voltak hajlandóak venni, arról a tényről, hogy az erőszak létezik. Ennek a struccpolitikának az eredményeként pedig, szinte bevonzották maguknak az ilyen megrázó eseteket, így szembesülve a valósággal.
Egy ilyen történetet később nagyon nehéz feldolgozni, sokaknak egy életen át megmaradnak a szörnyű emlékképek.
Ezért az erőszakot, mint témát még jobban előtérbe helyeztük az edzésprogramban. Foglalkozunk vele, mind fizikai, mind elméleti síkon, hogy a tanulóknak legyen lehetősége, még biztonságos környezetben megtapasztalnia a létezését, és ne kelljen vele szembesülnie az utcán. Vagy ha mégis megtörténik a baj, ne legyen számára egy új, sokk szerű érzés, ami megfosztja a reagálás képességétől. Mint feljebb írtam, a nők nagyon hatékonyan tudnak harcolni a férfiakkal szemben, ám a legtöbb esetben sajnos „lefagynak”. Így oktatóként a legnagyobb feladatomnak a lelki felkészítést tekintem.
